Ez a hétvége akár a halakról is szólhatott volna, és bár fizikailag továbbra sem sírok, belülre ez nem vonatkozik.
A csütörtök-hétfő a terv szerint Recsken akart telni, A.-val és B.-vel, az egyik horgásztó partján. Vásárlás a tecsóban szerdán, zsömi, paprika, barack (szilárd), kalbász, szalámi, májas, sör, bor, unikum, bagó. Rajt három óra nulla nulla. Érkezés négy harminchat, nyitás öt nulla nulla.
Halból jól indítunk, de csak keszeg, kárász, egy dévérrel egész végig. A. délután viccesre issza magát, és mikor B. bevackolja magát kicsit a sátorba, eléri a mélypontot. Szókincse 3-ra redukálódik (múú, miéért, neem). Hát, ha egész nap 3 zsömlét eszel 3 és fél feles és 5 sör mellé, ne csodálkozz, ha az a néhány szendó elhagyja fogad kerítését. Kisvártatva A. a helyünk melletti szomorúfűznek támaszkodva ordít ki egy kisebb sor sört, visszakísérem, és vigasztalom, Mohácsot és a veszteségek mennyiségének összehasonlítását emlegetve. Még egy kör. Partoldal is leordítva. Hiába, no: az alkohol méreg, ezért pusztítja A. is. Útközben az ösvényre is jut némi gyomortartalom. B. is felébred, segít ő is, felajánlja a helyet a sátorban.
-Csak kérlek a fejed legyen kifelé és kívül a ponyván, mert múltkor már volt ebből gond.
Zutty.
-Akkor ezt megbeszéltük.
Maradt a remény, hogy a sátort nem kiabálja tele A.. Végül nem is tette. Nappal b*szott meleg van. Este meg hideg van, hal meg semmi. Más se fog normális uszonyost, pedig sokan próbálnak. Csütörtökön B. leteszteli a pottyantósat, aszondja van rosszabb-van jobb. Pénteken letépi magát a horogról egy erősebb példány -f*szom. Szombat: péntek ismétlése. A hajnali nap első sugarai egyetlen bajszos állatra sem sütnek rá: nem lévén ilyen a szákban. A. is megy szarni, nem elégedett a fennálló állapotokkal. Én vinném haza, bírtam már 3 és fél napot máskor is. A helyi pizza finom és megfizethető. A csípős csípős, a nem az meg nem az. B. és A. a csípőst kiegészíti a zöld paprikával: öröm nézni a fejüket és a légzéstechnikájukat. Én az életet választom. Én vagyok az éjjeli őrség: semmi. Még mindig optimisták vagyunk, ott a vasárnap. Jön is. Ami jót fogtunk, az egy dévérkeszeg. Elmegyek a pottyantósig, de nem. Én itt nem. Elvonulás, de szar, szó szerint. De anyagcsere az anyagcsere -hely nem számít, ha ennyire el vagyok hívatva, azt hadd lapítson, mint szar a fűben.
Pihenek a sátorban dél körül, mikor az addigi szélcsendből beüt egyetlen óriási szélroham. Csörömpölés. Kiáltozás. Fölkelek. A sátor egyben van, kinézek. A pavilon összeomlott, a tető egyik része beszakadt, A. próbálta volna kézzel megtartani, de rázuhant a tető, B. épp csalizott volna, nem ért oda. A ponyva másik fele a földön. Vas tartóelemek szétcsúszva, elhajolva. A. szerencsére sértetlen, pedig mikor ránéztem, a ponyvában ült. Nincs hát tovább, sírva vigadunk, irány Budapest. Halakat vissza a tóba, a szomszéd családnak köszönik nem kell, lévén ők a saját fogásaikat is visszadobják. A pavilon részeit kidobtuk, összedobunk egyre a srácnak, aki kölcsönadta. Noha kedves bátyja nem tett vissza néhány leszúró cöveket a zsákba, miután kölcsönkérte és használta, mi fogjuk rendezni.
Otthon, édes otthon. Életem legnagyobb fürdése. Befürödtünk, rohadtul.
