I don't cry

Három dolog köré épül az, ami az én bajom az ép emberek nagy részével.

1. Azért szeretjük a fogyatékosokat, mert kötelező, a szokás megsértése pedig kínos. Ez azt jelenti, hogy ha fogyatékossal akad dolgunk, az egész helyzet kezelhetetlennek tűnhet. Ösztönünk mindenképp azt mondja, hogy mi ez? Mert hogy nem ébreszti fel bennünk az óvó-védő ösztöneinket, az biztos. Egy egészséges kisbaba aranyos. Cuki, kis esetlen, védendő, bújós, még a férfi is úgy megölelgetné. De milyen is egy fogyatékos gyerek, felnőtt? Te jó ég, megmagyarázhatatlan, hogy igazából milyen is, és miért épp olyan. Taszító, van neki ez az ormótlan mankója, ül ebben az Artu Ditu kerekesszékben, állni se tudna a műlába nélkül. Hát hogy néz ki? Kimondani senki se meri, de ez az, amit lát maga előtt. És ha még értelmi fogyatékos (is)? Hát, akkor végképp: azt se értjük, mit beszél, olyan, mint egy ufo, Timmy a South Parkból. Nem tudjuk, nevet, sír, vicsorog, vagy mivan? Mintha egy felnőtt tigrist látnánk életünkben először: ijesztő.

Persze, szeretjük, figyelünk rá, csak úgy összességében: minél hamarabb szabaduljunk, mert zavarban vagyunk.

Tegnap T. (buddhista lelki vezetőm) és én találtunk nekem egy ígéretes koncepciót a szakdolimhoz. Ez a cikk erről szól.

A lényegi eleme a mozgássérült emberek mentális állapota, nem közvetlenül a fizikai kezelésük. Úgy vélem, számos nálam okosabb ember leírta már, hogy ilyen, vagy olyan betegek (baleseti sérültek, daganat miatt/mellett lebénulók, stroke-osok,...) milyen és mennyi kezelést kaphatnak állapotukból kifolyólag. Ezen kezelések többsége neurológiai, fizikoterápiás és gyógytorna jellegű, ha jól értelmeztem eddigi tanulmányaimat, valamint saját példámon keresztül is látom. A sérült emberek lelkiállapota nagyon nagy mértékben kell függjön az állapotuk elfogadásától, vagy épp tagadásától. E kérdés köré épül a koncepcióm. A pszichoszomatikus kérdésről azt gondolom, hogy nagyon jól illeszthető lenne a keretek közé. A rehabilitáció testi része mellett engem a lelki javulást hozni hivatott tevékenységek érdekelnek -remek példa, hogy ki hogy tud vagy nem tud megküzdeni a súlyos sérüléssel együtt járó figyelemigénnyel, és a társadalom rosszul megélt visszajelzései miatt gyakran érzett figyelemhiányos állapottal.

Ez a hétvége akár a halakról is szólhatott volna, és bár fizikailag továbbra sem sírok, belülre ez nem vonatkozik.

A csütörtök-hétfő a terv szerint Recsken akart telni, A.-val és B.-vel, az egyik horgásztó partján. Vásárlás a tecsóban szerdán, zsömi, paprika, barack (szilárd), kalbász, szalámi, májas, sör, bor, unikum, bagó. Rajt három óra nulla nulla. Érkezés négy harminchat, nyitás öt nulla nulla.

Halból jól indítunk, de csak keszeg, kárász, egy dévérrel egész végig. A. délután viccesre issza magát, és mikor B. bevackolja magát kicsit a sátorba, eléri a mélypontot. Szókincse 3-ra redukálódik (múú, miéért, neem). Hát, ha egész nap 3 zsömlét eszel 3 és fél feles és 5 sör mellé, ne csodálkozz, ha az a néhány szendó elhagyja fogad kerítését. Kisvártatva A. a helyünk melletti szomorúfűznek támaszkodva ordít ki egy kisebb sor sört, visszakísérem, és vigasztalom, Mohácsot és a veszteségek mennyiségének összehasonlítását emlegetve. Még egy kör. Partoldal is leordítva. Hiába, no: az alkohol méreg, ezért pusztítja A. is. Útközben az ösvényre is jut némi gyomortartalom. B. is felébred, segít ő is, felajánlja a helyet a sátorban.

A tegnap a szokásos egyéni gyógytorna jegyében telt.

A budai H. utcai egészségközpont már első betekintéskor láthatóan olyan jól felszerelt, hogy érezni a pénz kellemes illatát odabent. Az OEP, az egész magyar eü. egyik díszpéldánya ez a hely, ha ez lenne a mozgásszervi betegségeket kezelő tébés intézmények átlagos színvonala, akkor Borsodban a betegek Lichtensteinben éreznék magukat. Csak ugye nem.

Szóval, TB. Ehhez mázli kellett, hogy lakcímemmel ide tartozom. Itt megy gyógymasszázs is, majd arról is írok, amikor jönnek az alkalmak.

Nade a gyogyó.

Na - az kurva jó.

Tegnap japán masszázson, és buddhista meditáción voltam.

G., aki a japánt csinálja, az erőteljes, nyújtó-húzó izomkimozgatást végzi.

Másfél órás, elég komoly erőnövelő hatása van. Délelőtt jó, mert sokkal jobban bírom fizikálisan a nap hátralevő részét.

Kb. havi egy alkalom fér a költségvetésembe, de annyit megér.

A medi tegnap nagyon jó volt, A., pontosan az agy sérült területére küldött bizsergést, fél óra ellazult repülős élményben volt részem. Be is iktatunk három plusz alkalmat, mert most olyan erős volt a vétel, a "térerő", amire nem számítottam. Baromi jól aludtam éjjel, még jobb lett volna, ha nem nézem 11-től 1-ig a Szellemírót, ami egyébként nem rossz film.

AVM-mel az agyban ez jó, lévén a nyugati orvostudomány jelenleg nagyrészt tünetmentessé tud tenni, napi egy hordó gyógyszerrel, többet nemigen.

Csocsi! Sok egészséget, jó térerőt!